Saturday, January 17, 2015

Kapcsoló

Forró nyári délután volt, ráadásul péntek, és a következő hétfői munkaszüneti nap miatt hosszú hétvége. Ilyenkor mindenki igyekszik mihamarább letudni a munkát és elmenekülni a forróságból valahová, ahol árnyék van, és/vagy víz a közelben. Nem volt ez másképpen most sem. A Global Positronics telephelyén Almayr Higgins bíbelődött már csak egymaga a raktárban, amikor az irodából utolsóként távozó legjobb cimborája, Nick Kłotzki benyitott hozzá.

"Üdv, Al! Te még itt?" - mondta neki az ajtóból, ahová levágta aktatáskáját, hogy szabaddá tegye mindkét kezét, amire ahhoz volt szüksége, hogy könnyebben és hamarabb szabadulon meg nyakkendőjétől - "Iszonyú hőség van ma! Még itt nálad is. Elromlott a légkondid?"
"Á, Nick! Mizu?" - nézett fel az asztalon előtte fekvő munkadarabtól Higgins, aki épp egy robot pozitron agyát ellenőrizte vizuálisan. A faliórára pislantott, de ez a művelet is kicsit bonyolult volt és nehézkes, mert egy speciális nagyító szemüveget kellett hozzá védőkesztyűs kezével megemelni. - "Hogy elszállt az idő! Kicsit belefeledkeztem a melóba!" - szabadkozott - "Ja, nem romlott el a klíma, csak nem szeretem. Mindig megfázom tőle. Kikapcsoltam."
"Ja, értem. De tényleg durván tolod, ember! Már mindenki hazaoldalgott, csak te egyedül buzerálod a gépemberek elméjét, mint egy megszállott! Tudjuk, hogy nélküled nem is haladna a cég a megrendeléseivel." - viccelődött Kłotzki.
"Menj már!" - szabadkozott Higgins, miközben az agyat a tárolóedénybe óvatosan visszahelyezte, majd a mögötte húzódó hatalmas szekrény megfelelő polcára letette. Már a kesztyűtől igyekezett megszabadulni, ahogy sejtelmes vigyorral folytatta - "Készültök valamire most hétvégén? Talán már ma is?"
"Az irodista lányokkal leugrunk ide a tóhoz. Van kedved csatlakozni?" - invitálta társát Kłotzki, mialatt nyakkendőjét a táskájába tuszkolta.
"Köszi a meghívást, jól hangzik!" - válaszolta Higgins, s a sarokban levő mosdónál kezet mosott. - "Sonja is ott lesz?"
"Naná!" - vigyorodott el Kłotzki.
"Ő küldött, mi?" - állt meg egy pillanatra kéztörlés közben Higgins.
"Nem kifejezetten küldött, de tudom, hogy ő is örülne, ha eljönnél, öreg harcos!"
"Hát jó, üsse kavics!" - vörösödött el Higgins - "Viszont ha én vagyok az utolsó, akkor az azt jelenti, hogy nekem kell bezárnom ezt az egész kócerájt." - mondta, és a vak is látta rajta, hogy a programterv egy örömbombát robbantott benne. Szinte tánclépésekkel szökdécselve kezdte meg az előkészületeket, s járt végig minden munkaállomást.
Mikor már mindennel végzett, az ajtóban állva visszatekintett, s még egyszer sorra vett mindent.
"Ezt lekapcsoltam, azt bezártam, meg azt is..." - mormogta - "Hát akkor villany le, és mehetünk."
Ekkor akadt meg a szeme a titokzatos kapcsolón. A lámpát már előtte lekapcsolta, és kialudt a fény mindenhol. A különböző egyéb berendezések kapcsolói máshol voltak, emez pedig félig egy szekrény mögött volt. És emlékezett is rá, hogy látta már - ugyanott, ugyanúgy, mindig felkapcsolva, épp csak nem tulajdonított semmiféle jelentőséget neki. Most viszont erőt vett rajta a kíváncsiság. Vajon ez minek a kapcsolója lehet? Közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse. Ehhez át kellett hajolnia egy alacsonyabb szekrény fölött, és így is alig látta.
"Gyere már, Al!" - hallotta kintről Kłotzki türelmetlenkedő hangját - "Ne várassuk a lányokat!"
"Jövök már, egy pillanat!" - vetette oda Higgins, de figyelmét a kapcsoló kötötte le. Mérnök volt, pozitronagyakkal foglalkozott, így hát áramköröket elképzelni számára gyerekjátéknak tűnt - a pozitronpályák egy robot agyában ennél sokkalta komplikáltabbak szoktak lenni. De a kapcsoló rendeltetését így sem tudta elsőre megfejteni. Teltek a kövér, húsos másodpercek, s kollégája hangja kissé már ingerültebben jutott el a tudatáig.
"Mi lesz már, Al? Itt fogunk éjszakázni? Ugye nem a melónak álltál neki már megint?"
"Nem, dehogy, Nick!" - mormolta.
"Valami baj van?" - aggodalmaskodott Kłotzki, s bekukkantott a helyiségbe - "Mit csinálsz?" - kérdezte kollégáját, akit furcsa, kitekert pózban talált, félig egy szekrény mögé bekukucskálni.
"Van itt egy kapcsoló, és nem tudom, mi az." - vallotta be töredelmesen dilemmája okát Higgins.
"Szent isten!" - csattant fel Kłotzki - "Kapcsold le, aztán gyerünk!"
"Nem érted?" - próbálta meg Higgins higgadtan elmagyarázni  társának a rejtélyt - "Itt fontos eszközök vannak ebben a helyiségben, tudnom kellene, hogy ez mit irányít."
"Al, vagy kapcsold le, vagy ne, de menjünk már!" - sürgette türelmetlenül Kłotzki.
"Nem tudom," - vallotta be Higgins - "de mintha még csak felkapcsolva láttam volna."
"Hát akkor hagyd úgy! És gyerünk!"
"Várj! De jön a hosszú hétvége!" - akadékoskodott Higgins.
"Na és? Ennyit kibír a cég!" - mondta őszinte nemtörődömséggel Kłotzki, és meghúzta Higgins ingujját.
"Rendben, kibírja a cég. Viszont én nem tudom, hogy..." - kezdte volna Higgins, de ekkor barátja félretolta őt onnan és lekattintotta a kapcsolót.
"Így ni, és most akkor mehetünk!" - mondta arcán széles vigyorral. Higgins megadóan bólogatott.


A tóhoz ért a négy fős társaság, két férfi és két nő. A munkanap a hőguta jegyében telt, jót tett hát nekik egy kis lazítás a víz mellett. A fűben leterítették pokrócaikat, majd fürdőruhára vetkőztek és nekiindultak a víznek.
"Hideg van!" - kezdett panaszkodni egy lépésnyire a víztől Margot, a barna hajú lány, s megtorpant. Mozdulatával az egész társaságot megállította.
"Csakugyan lehűlt egy kissé!" - helyeselt Higgins.
"Épp ideje is volt." - tette hozzá Kłotzki.
"Pedig még nem lenne itt az ideje..." - ellenkezett Sonja, a szőke, s libabőrös baljával a Napra mutatott, mely még javában az ég közepén trónolt.
"Sehol egy felhő, én nem is értem..." - kezdett bele Higgins, de abbahagyta. Szemei az égboltot fürkészték aggodalmasan. Margot megindult vissza, a pokróchoz, s elkezdett visszaöltözni.
"Pedig még a fényviszonyok is olyanok, mintha felhősödne..." - mondta Sonja.
Napszemüvegeikben, hunyorogva próbáltak a Nap felé nézni, hogy látnak-e felhőfoltot előtte, akár csak egy enyhe, vékonyka ködfátyolt is, de megállapították, hogy semmi ilyesmi nem látható. Kłotzki a telefonján nézte meg az időjárásjelentést, és konstatálta, hogy most hét ágra sütő nap mellett kellett volna hőgutát kapniuk - ahogy azt a munkanap során is gondolták.
"Hát, ez pedig nem éppen banánérlelő kánikula!" - jegyezte meg epésen Margot és a már szemmel láthatóan sápadtabb Napra mutatott.
Sonja és Kłotzki közben megbeszélték a műsorváltozást. Egy étteremben folytatják, és majd onnan meglátják, merre tovább.
"Jó ötlet!" - csatlakozott Higgins, és Margot is helyeselt.


Az étteremig csak pár percig tartott az út. Szerencséjükre találtak parkolóhelyet, és pont amikor már kiszálltak volna, a műsorvezető megszakította az adást a rádióban egy rendkívüli közlemény erejéig.
"Kedves hallgatóink! A Nemzetközi Űrhajózási Hivatal és a Kormányzati Csillagászati Hivatal hozzánk eljuttatott közös tájékoztatása szerint Naprendszerünk, a galaxis középpontja körül megtett útja során, a mai nap folyamán egy eddig ismeretlen csillagközi porfelhőn halad át. Feltételezhetően ez időjárási- és egyéb anomáliáknak teheti ki bolygónkat az elkövetkező napok során. A hatóságok kérik, maradjanak higgadtak, ez az állapot csak ideiglenes és feltételezések szerint hamarosan, napokon belül elmúlik."
A nap még magasan állt, amikor szürkületi fényviszonyok közepette kiszállt az autóból a négy pulóveres alak, majd eltűntek az étteremben.


Az elnök és a különleges ügyek kormányzati bizottságának rendkívüli ülésére sok külsőst, főleg a természettudományok területén aktív tudóst meghívtak. Sokan személyesen jöttek el a hatalmas tárgyalóterembe, míg mások holovízión keresztül vettek részt az ülésen. Megállapítást nyert, hogy a Nap fényessége rohamosan csökkent az elmúlt néhány óra leforgása alatt, felszíni hőmérséklete és hőkibocsátása ezzel együtt drámaian szintén lecsökkent. Kizárták a lakosság számára első körben leadott közleményben megfogalmazott hipotézist, miszerint csillagközi porfelhő, vagy bármi ehhez fogható került volna a Nap és a Föld közé. Megállapították, hogy egy mindeddig ismeretlen jelenséggel áll szemben az egész világ, mely nem illeszthető bele a természettudományok eddigi ismeretrendszerébe és a hivatalos álláspont szerinti világképbe. A Napnak mint sárga törpecsillagnak nem lenne szabad ilyen szimptómákat mutatnia abban az esetben sem, ha ez a "világ vége", vagyis életciklusának lezáródása lenne. A különböző módszerekkel nyert mérési eredmények szerint a Nap még élete deléig sem jutott el, elegendő üzemanyagának kellene lennie több évtízmilliárdra is, és ezalatt változatlan fényerősséggel és hőmérséklettel kellene a Föld egén ragyognia, zavartalanul.
Ezt követően a titkosszolgálatok munkatársait szólította az elnök, és azt firtatta, nem lehetséges-e, hogy egy idegen civilizáció, mely a Földitől különböző módon fejlődött, és technikailag mérhetetlenül magasabb szinten áll, támadta-e meg központi csillagunkat, és "rabolta el" annak éltető erejét. 
A titkosszolgálatok munkatársai nem tudtak érdemben válaszolni erre a kérdésre. Nem rendelkeztek semmiféle ismerettel ilyen idegen civilizációk létezéséről, illetve amely idegenekkel már megtörtént a kapcsolatfelvétel, azok valószínűsíthetően nem tennének ilyet, hiszen a Naprendszeren belüli bázisaikkal ők maguk is érintve lennének.
Az elnök döntése értelmében a külügyminisztérium munkatársai haladéktalanul felveszik a kapcsolatot a szövetséges idegen kolóniákkal hipertéri holovízión keresztül és azonnali hatállyal beszámolnak eredményeikről.
Miközben az elnök ezt a döntését jelentette be, érkezett a hír, hogy a Merkúri közepes nagyságú sárgák egy hasonló ülésüket követően ugyanezzel a kérdéssel fordultak a Földi emberek felé. Az elnök személyesen tájékoztatta Merkúri kollégáját a Földi helyzetről és a mi tanácstalanságunkról.
Miközben a tanácsteremben azt vitatták meg, milyen közleményt adjanak ki a Föld lakossága számára, illetve hogy az előző közleményt módosítsák-e egyáltalán, sorra futottak be a visszajelzések az idegen kolóniáktól. Egyikük sem tudja, mi történt. A Nap teljesen váratlanul, látszólag külső behatás nélkül kezdett elsötétülni és kihunyni.
A teremben konszenzus alakult ki, hogy amíg nem jön rá senki, hogy mi is történt valójában, addig nem adnak ki újabb közleményt. Titkosíttatták a teremben elhangzottakat, és minden résztvevőt titoktartásra köteleztek.
Ezután az elnök megpróbálta felmérni, hogy amennyiben a jelenlegi ütemben halad tovább a Nap lehűlése és elsötétedése, mennyi időre elegendő a Föld tartaléka. A legóvatosabb becslések szerint is, amennyiben a Nap elérné az abszolút nulla fokot, amely a 0 Kelvin, vagyis -273°C, a Föld több hónapnyi tartalékkal rendelkezne mindenből. Kivéve persze az oxigént, melynek a termelődéséhez szükséges a napfény - figyelmeztetett Hishokari Akatoka professzor, aki szerint sajnos néhány hétnél tovább semmiképpen nem húzhatja az emberiség, az ökoszisztéma hamarosan borulni fog.


A Föld népe aggódva szemlélte az eget. Előtűntek a csillagok, amikor a Napnak még magasan kellett volna járnia, a Nap helyén pedig egy sötétedő vöröses golyót lehetett látni, melynek felszínén bíborló pászmák gomolyogtak. Hamarosan előkerültek a télikabátok, a hidegrekordok sorra dőltek meg. A mediterrán területeken is havazni kezdett, és mindenütt meg is maradt ez a néhány centis hóréteg, mert nem sütött már melegen a Nap, hogy megolvassza; viszont újabb párafelhők sem keltek útjukra az óceánok fölött, hogy a csapadéknak legyen utánpótlása.
És bár a különböző médiákból egyre csak ömlött a megnyugtató üzenet, hogy hamarosan a porfelhőnek a másik széléhez érve a Föld élete ismét visszatér régi kerékvágásába, és hogy mindenki maradjon nyugton és senki se pánikoljon, ennek ellenére az emberek hisztérikus halálfélelem állapotába kerültek. Az üzleteket első körben rohamozták meg és fosztották ki, majd minden lehetséges dolgot felhalmozni igyekeztek maradék napjaikra. A világvége hirdetőinek nem kellett erőlködniük, hamarosan elterjedt a hír, hogy a kormány csak feleslegesen nyugtatgatja a kedélyeket, mert valójában itt most mindennek vége van.
Néhány tudós is rátett erre, mégpedig azok közül, akiket nem hívtak meg a titkos rendkívüli kormányülésre. Egyikük verbálisan lemodellezte a holovízió nézői számára, hogy maga a Nap hűlhetett ki, és hamarosan a bolygópályák is módosulni fognak mindaddig, amíg minden bele nem zuhan a Napba.
A titkos kormányülésre is eljutott ennek a híre, és megvitatták mint lehetséges jövőképet.
A kormány és maga az elnök is egyre kilátástalanabbnak látta a helyzetet.


Almayr Higgins vastag télikabátjában gubbasztott a teraszon. Kesztyűs kezében egy forró teával teli bögrét szorongatott és az entrópiáról filozofált hangosan. A mellette levő széken Sonja ült, hasonló ruházatban, szintén teával, és itta a másik minden szavát a csillagos égbolt alatt. Két társuk odabent élvezte az étterem meleg vendégszeretetét.
"Ez egy visszafordíthatatlan folyamat. Az energia elvész. Pontosabban nem vész el, csak átalakul. Nem tudsz új energiát létrehozni a semmiből. Vegyük például ezt a bögre teát. Ez azért lehet csak forró, mert előzőleg megmelegítették a vizet, amit felhasználtak hozzá. Ahhoz, hogy felmelegítsék, elektromos áramot használtak. Az elektromos energiát alakították hőenergiává. Az elektromos áram létrehozásához pedig napenergia kellett, annak az előállítása pedig a jó öreg Napunk dolga. Használhattak volna persze mást is, szenet, vagy fát, tulajdonképpen sok lehetőség van. De ezek a dolgok csak korlátozottan állnak a rendelkezésünkre. Ez a csillag itt felettünk - úgy tűnik, - kihunyt. És ahogy a hamvakból nem tudsz újra tűzifát csinálni, pont ugyanannyira vagyunk mi is esélytelenek az életben maradásra."
Nem stimmelt ez az egész! Egész lénye lázadt az önmaga által kimondott szavak ellen. A realitás ellen. Szerette volna kikapcsolni a valóságot. Ha lenne valahol egy kapcsoló... Valahogy másképp képzelte el a ma estét, teljesen másképp. És ennél ezerszer romantikusabb beszélgetésre számított még a délután folyamán, amikor Kłotzki benyitott hozzá és elrángatta a munka mellől. Szerette a munkáját. Ma is mennyire belefeledkezett a munkába! Ő maradt bent legtovább és neki kellett bezárnia..
Hohó! 
Higgins felállt. Sonja csodálkozva meredt az üveges tekintetű férfira, akinek a kezéből kiesett a bögre és hatalmas robajjal széttört a kövezeten, gőzölgő tartalmát szerteszórva a szélrózsa minden irányában.
A megbabonázott Higgins, faképnél hagyva a lányt, beült az autójába és szótlanul elhajtott. Egyenesen a munkahelyére hajtott. A portás furcsán nézett rá, de szó nélkül megkapta tőle a kulcsot, amikor azt mondta, túlórázni jött. 
A portás nem értette. Nem érthette. A holovíziót nézte, és az a tudós pont most beszélt egy érdekes elméletről, mely szerint nemsokára a Napba fog zuhanni a Föld. Rendkívül érdekes dolog ez! Vége lesz mindennek. És senki sem tehet ez ellen semmit! Ez az ember meg most bejön ide túlórázni. Hát hadd menjen! Ha csak ennyi esze van? Biztos megártott neki a világvége-sokk.


Higgins felkattintotta a kapcsolót, majd kirohant az épület elé, hogy nyugat felé nézhessen.
A Nap vörösesen felragyogott a horizonton. Már lefelé ment ugyan, de még így is átmelegítette a pozitronagyak szakértőjének lelkét. Most már biztosan tudta, hogy melyik kapcsolót nem szabad lekapcsolnia. És soha többé, senkinek! 


Azóta a Global Positronics cég elköltözött, majd néhány évtizeddel később meg is szűnt. Eltelt egy-két évszázad, évezred. Ennyi idő alatt épületek leomlanak, egyes kőzetek elporladnak. Az egykori épületből azonban egy kicsiny fal-darab romja máig megvan. Gondosan elkerítve, ember számára megközelíthetetlen helyen, melyet erőtérpajzs véd a meteorok ellen. Ezen a faldarabon pedig egy jól aládúcolt, hatalmas kidudorodás látható. A kidudorodás gránitból van. Azt mondják, a gránit alatt több más réteg is megtalálható. A legbelső réteg egy fémdoboz, melyet a szóbeszéd szerint az egyik korai pozitronagy-szakértő tákolt össze egy éjszaka. Ez a fémdoboz pedig - a mendemonda alapján - nem mást rejt, mint egy furcsa kapcsolót, amelyet ezüstszürke ragasztószalaggal erősítettek meg felkapcsolt állapotában, és mely köré a létező összes emberi nyelven odaírták, hogy SZIGORÚAN TILOS LEKAPCSOLNI!!!

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.