Monday, October 27, 2014

Ünnepi "vacsora"

Előszó

Szokásaink meglehetősen gyorsan változnak, szokásrendszerünk állandóan, folyamatosan alakul. Amit ma természetesnek veszünk, legyen az szófordulat, vagy tevékenység, annak bármely aspektusa, idővel teljesen kikophat és átalakulhat, sőt teljesen a visszájára fordulhat.

Ünnepi "vacsora"

Az ürítőasztal körül készülődött már az egész család és a barátok is, nagy volt a zsivaj. Ünnepi összejövetelre készültek, így szokatlanul népes volt a vedégsereg és nagy a zsibongás. Eklin pontosan ma 19 éve fogant meg, és nagykorúvá válását ünnepelték meg most. Egy messzi kolostorból érkezett ma haza, ottani tanulmányait ezennel befejezte. Mától nagykorú, és ezzel hivatalosan is a törzs alfanőstényi pozíciójának utódja, vagyis ha édesanyjával bármi történik, vagy visszaadja a hivatalt, akkor ő örökli.

Eklin édesanyja, Zombranil ült a vízcsepp alakú asztal sarkánál, ez volt az asztalfő, az alfanőstény helye. Zombranilt mindig nagy tisztelet övezte. A törzs összes hímje a kegyeit kereste, de ő az első férje halála után nem keresett új kapcsolatot, inkább megmaradt egyfajta önként választott cölibátusnál, csak hogy a törzs vezetésére és az ezzel járó hivatali feladataira koncentrálhasson. 
Vele szemben, a vízcsepp legalján foglalt helyet kislánya, Eklin, akit ma mindenki ünnepelt az egész törzsben. 
Frissen kopaszra borotvált fején megcsillant a fáklyák fénye, fehér vászon tógája szinte világított. A többiek mind szürkés, vagy barnás árnyalatú ruhákba öltöztek, kivéve persze az alfanőstényt, aki bíborszínű tógát viselt. Zombranil vörösesbarna haja csigákban omlott a vállára. Ünnepélyes arckifejezése és hideg hanghordozása meglehetősen távolságtartóvá, rideggé tette őt.
Egy férfi lépett a helyiségbe, egyik karján ürítőedényekkel. Zombranil elé helyezett egyet, majd elindult az óramutató járásával ellenkező irányban az asztal körül, és mindenki elé lehelyezett egyet. Mire végzett, teljes csöndben várt mindenki, hogy elkezdődjön a szertartás.
"Barátaim!" - emelkedett szólásra Zombranil - "Köszönöm, hogy eleget tettetek meghívásomnak és eljöttetek ma este, hogy megünnepeljük leányomat, Eklint, aki pontosan ma tizenkilenc éve fogant meg. Nagy nap ez a mai mindannyiunk életében! Tudjuk jól, hogy milyen fontos egy törzs számára, hogy jogszerű, nőnemű utóda lehessen a vezetőjének. Nekem Eklin az egyetlen leányom - és még fiam sincsen rajta kívül. Ha ő nem válna ma nagykorúvá, törzsünk léte forogna veszélyben. Nem akarnám, hogy fel kelljen oszlatni a törzset, ha valami történne velem. Elgondolni is fájdalmas, mit éreznénk mindannyian. Azonban a mai este Eklin immáron nagykorú, törvényes utódommá lépett elő, és bármi történjék velem, nem kell aggódnotok a törzs jövője felől! Nagy kő esett le a szívemről és egy hatalmas tehertől szabadultunk mindannyian. Éljen Eklin!"
Meghajolt, egyik szájszegletét egy tőle oly szokatlan mosolyra húzta, a többiek pedig mind harsányan tapsoltak, és felváltva néztek büszkén Eklinre és édesanyjára.
"Szeretném, ha jól éreznétek magatokat mindannyian ma este. Nosza, rajta hát, nem is tartalak fel benneteket tovább, kezdjünk neki annak, amiért idejöttünk! Gondolom, már nehéz magatokat visszatartani..."
Ezzel az ürítőedényét az asztalról elvéve székére helyezte, majd ráült és elkezdte az ürítést. A többiek mind hasonlóan tettek. Közben pedig beindult az igazi társasági élet, és folytatódtak a félbemaradt beszélgetések.
Amint kisvártatva a fő-ürítéssel már nagyjából mindannyian végeztek, és az ürítőasztal közepén elhelyezett ürítőtál is kezdett megtelni, többen felkerekedtek, hogy magával Eklinnel, vagy az asztal túlsó oldalán helyezkedő édesanyjával váltsanak pár szót. Eklin körül egy kisebb csoport alakult ki, majd miután édesanyjával már mindenki befejezte a beszélgetést, mindannyian köré helyezkedtek. Hiszen ő volt a mai este sztárja. Hamarosan maga Zombranil is felbukkant közöttük. Mindeddig szigorú arcának vonásai kezdtek megenyhülni, ahogy ő maga is megérezte a változás szelét, és hogy egy hatalmas tehertételtől szabadult meg. Na meg persze mivel túl volt az ürítésen.
Egy őszes hajú, barna inges, szürke nadrágos férfi kérdezősködött Eklintől éppen.
"És miféle tudomány ez a história, meg ez a régészet, amikkel foglalkozol? Szeretnénk jobban megismerni mi is. Elvégre egyszer te leszel az alfanősténye a törzsnek, s ki tudja, lehet, hogy nem is sokára."
"A história egy olyan tudomány, amely régi korok történéseit fedi fel, a régészet pedig főképp a régi korok tárgyi leleteit és hagyatékát gyűjti össze és elemzi. Tudom, mifelénk nem annyira elterjedt. Nagyon fontos dolog az elemzés. Mert nem elég kiásni egy trolibuszt egy atomkori sírleletből, de sokminden mást is ki lehet olvasni belőle. Értelmezni a környezetét, meg ilyesmi."
"Nem akarlak megsérteni," - mentegetőzött az öreg - "de ez elég nagy humbugnak tűnik nekünk. Legalábbis nekem. Ennyi idő távlatából hogyan tudnátok bármit is kiolvasni ilyen leletekből?"
"Tény, hogy hosszú idő eltelt azóta," - kezdett bele óvatosan - "de nagyon sok dolog fennmaradt, sok írásos emlék, sok digitális és holografikus, vagy kristálymemóriás tárgyi lelet, amelyek ugyan már rég elavult technológia, de még van, aki szakértője ezeknek a területeknek és a korabeli nyelveket is sokan kutatják. Időnként összejövünk, akik ezekkel foglalkozunk és kicseréljük eszméinket és tapasztalatainkat."
"Történt már olyan, hogy valami rendkívül meglepő dolgora bukkantatok? Vagy furcsa szokásokra? Vagy bármire, ami meghökkent?" - kérdezte egy Eklinnel nagyjából egykorú, szintén kopaszra nyírt fiú.
"Hát, megdöbbentő dolgoknak nincs éppen híjával az atomkor! Sok ilyennel találkoztunk már."
"Mondanál egy-két példát?"
"Szívesen. De kérlek, ne boruljatok ki, ha kicsit szalonképtelen is."
"Nem fogunk" - kurjantották többen is, csillogó szemekkel. Alighanem Eklin érddeklődési területe csakugyan érdekesnek tűnhetett nekik.
"Nos, a rendelkezésre álló tárgyi leletek alapján úgy gondoljuk sokan, hogy például annak idején az atomkorban az étkezés nem olyan privát, intim dolog volt, mint manapság."
"Hogyan? Ez hallatlan!" - méltatlankodott egy idősebb, szürke haját varkocsban viselő asszony. "Egymás előtt ettek??"
"Bizony! Amikor összejöttek az emberek, hatalmas asztaloknál, akkor nem ürítettek, hanem ettek. Náluk az ürítés volt intim, privát dolog. Ahhoz zárkóztak be egy kisebb helyiségbe, ahogyan mi étkezéshez. Azt is lehet tudni, hogy nagy szerepe volt egy 'média' nevű dolognak abban, hogy ez a két dolog kicserélődött az atomkor vége felé."
Ekkor páran legyintettek és szó nélkül faképnél hagyták a társaságot, a többség viszont még maradt. Kissé furcsállták amit hallottak, de próbálták betudni a dolgot az új tudományág egzotikusságának és kíváncsiak voltak, mi lesz ennek a vége.
"A legfurcsább azonban a 'pénz' nevű dolog volt. Amit megtermeltek, azt pénzért adták csak át másik embernek."
"Micsoda? És ha nem volt pénze valakinek?" - kérdezte a fiatal srác.
"Erre is volt példa. Akkor az nem kaphatott semmit."
"Semmit?"
"Sem ennivalót, sem ruhát, sem semmi mást."
"Hallatlan!"
"És honnan lett pénzük az embereknek?" - kérdezte a kopasz idős férfi.
"El kellett menniük dolgozni. Olyan munkahelyekre, amilyenek ma már nem léteznek. Értelmetlen munkát kellett végezniük, amilyeneket ma a gépeink szoktak, és ezért kapták a pénzt."
"Nem voltak gépeik?"
"Dehogyisnem. Csak ha mindent gépek csinálak volna, akkor senki sem kaphatott volna pénzt. Ily módon mindenki éhenhalt volna és ma nem lehetnénk itt." - válaszolta lelkesen Eklin.
"Elég barbár egy kor volt ez a te atomkorod!" - morogta a fiatal srác.
"Miért nem tett semmit ez ellen az alfanőstény?" - kérdezte az idősebb.
"Mert nem volt alfanőstény. Patriarchális társadalom volt, de alfahím sem volt. Politikusaik voltak, akik irányították az országokat. Nem törzsek voltak, hanem országok, és mindegyikben politikusok. Általában férfiak. De egyik sem volt alfahím. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, mindenben az ellentétei voltak egy 'alfahímnek'. A társadalom parazitái." - felkuncogott.
"Hát, leányom," - szakította félbe a kiselőadást Zombranil - "meglehetősen furcsa történelmi korokat kutatsz!"

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.