Saturday, January 5, 2013

Életpályák összekócolódása

Előszó

Ennek az írásnak az alapötlete nem szokványos módon bukkant fel szürkeállományomban. Egyik éjjel, félálomban nyilallt belém a sztori, és élénk röhögés vett elő - igen, az éjszaka közepén. Gondoltam, nem ártana egy jegyzetfüzetet elővenni, hogy ne felejtsem el - de aztán letettem erről az ötletről. Szerencsére megmaradtak a fő vonalak és még mellékszálak sem illantak el. Az egyik főhős neve viszont, melyen félálomban még nagyokat kuncogtam, sajnos nem ragadt meg teljesen. Valami hasonló volt, mint amivé itt alant lett. Remélem, ennek ellenére élvezhető marad az írás. Jó szórakozást! :)


° ~ ˛ ~ ° ~ ˛ ~ ° ~ ˛ ~ ° ~ ˛ ~ ° ~ ˛ ~ ° ~ ˛ ~ ° ~ ˛ ~ ° ~ ˛ ~ °


Életpályák összekócolódása

Az egész azzal kezdődött, hogy a középszerű, és csaknem ismeretlenségbe burkolódzó (nyugat)német glam rock / trash metal formáció, a Höllenfeuer, összesen kettő darab, belterjes terjesztésű lemezzel a háta mögött, 1987-es Európa-turnéja keretében ellátogatott Tápióborókára. Hogy hogyan jutottak el ide, azt máig homály fedi - a környező országok bőven kaptak koncertdátumot, főleg a nagyobb városaikban, nálunk viszont egyedül ide sikerült a managementnek leszerveznie valamit. Talán annak betudható, hogy a kommunista országokban alig akadt koncertszervező elvtárs, aki más nyelvet is beszélt volna anyanyelvén kívül, mint az oroszt, de ez csupán találgatás.
Tápióboróka egyik specialitása a Késdobálda nevű közkedvelt, s egyúttal konkurencia nélküli szórakozóhely. A neves hangversenyt is erre a helyre hirdették meg, s előzenekarnak egy budapesti zenekart hívtak. Nevüket homály fedi, egyedül az énekesük, Hűdemann Frici karrierje fejlődött később kedvező irányba, a többieket mára mindenestől elnyelte a feledés homálya. Annyit lehet róluk sejteni, hogy mindannyian nagy Höllenfeuer rajongók voltak, és repertoárjukban szinte csak a fent említett nyugati zenekar dalai szerepeltek. Elég rossz párosítás volt ez tehát. Ha nem jött volna közbe semmi, a közönség kétszer hallott volna minden dalt...

E jeles téli napon, még jóval a koncert kezdete előtt egy Barkas verte fel a vidéki csendélet zajtalanságát, ablakaiból kikémlelve a jeles budapesti zenészek krémje mérte végig a tájat pökhendi magabiztossággal. 
"Na hallod, ide hívták meg a németeket?" - nyilatkozott a dobos letaglózva.
A kocsma előtt kifarolva megfordultak, majd egy teljes percig némaságba burkolózva méregették a szórakozóhely lelakatolt bejáratát - a kocsiból.
"Biztosan nem volt Budapesten szabad kapacitás..." - mentegetőzött a lesújtott gitáros, miközben kopott, NDK gyártmányú, Musima gitárján skálázgatott, enyhén rozsdás húrokon.
"Nem baj, jó buli lesz ez!" - próbálta menteni a menthetetlent a bizakodó énekes.
Sajnos a többiek másként döntöttek, és tőle az oldalajtón át megválva iramodtak vissza a nagyváros megnyugtató zsibongásába. Hűdemann Frici az öklét rázva kiabálta utánuk:
"Szánalmas senkik vagytok! Ennyit érnek nektek a rajongók? Majd elteszem az egész gázsit!"

Ez a nap nem csak a budapesti zenészek körében okozott felfordulást. Általánosságban elmondható, hogy vannak ilyen időszakok, amikor bizonyos dolgokra fogékonyabbak az emberek, vagy egy bizonyos társadalmi csoporttal történik egy nap több furcsaság is. Jelen esetben ez a téli nap az énekesek soraiban okozott némi zűrzavart. A hamarosan begördülő német kamionból kikászálódó zenekarból ugyanis hasonló hatást váltott ki a koncerthelyszín látványa. Ők már pont sötétedésre értek oda, és kivételesen a kocsma ajtaja még mindig le volt lakatolva.
A különbséget a két szituációban a gázsi nagyságrendje adta. Emiatt Bonji Henken énekest viszont nem hagyta ott a zenekar. Ő ugyanolyan lelkesen a koncert megtartása mellett voksolt. A többiek - feszengve méregetve managerüket - belátták, hogy nincs más választásuk, de nem voltak lelkesek. Viszont, hogy ne kelljen a másik lelkendezését hallgatniuk, belökték az útmenti árokba. Amaz még fel sem tápászkodhatott, amikor megérkezett Lakatos Lajos, hogy a lakatot levegye és a helyiséget bejárhatóvá tegye. Egy másik autó is befutott Budapestről, az ottani szervezőség képviseletében. Így hát a tápászkodó énekest magára hagyták zenésztársai és megkezdték az előkészületeket.

Tápióboróka másik, kevésbé ismert különlegessége pedig a földrajzi fekvése volt. Erről nem sokan tudtak, de a helység főtere pontosan a nemzetközi légifolyosó alatt helyezkedett el. Pusztán így magyarázható, hogy Bonjit fejbe találta az az elszabadult repülőgép-alkatrész, amitől hirtelen amnéziája támadt, és nem tudván ki ő és miért van itt, elindult a kocsmával átellenső irányban.

A koncert végül fergetegesre sikeredett. Bonji hiányát a csapattagok nem is nagyon vették észre, mert Hűdemann Frici csaknem teljesen ugyanúgy nézett ki, mint ő. A dalokat nagyjából ismerte, csak a szövegükkel volt problémája. A németek angolul énekeltek, de Frici egyik nyelvet sem beszélte. Fonetikusan leutánozta amit hallott, ebből állt az összes tudománya. A zenészeknek szinte fel sem tűnt, hogy másmilyen az ének, mint szokott lenni - betudták a vokalisták ismert egyénieskedésének és különc viselkedésének.

Hűdemann Frici - Bonji Henken művésznéven - azóta is a Höllenfeuer énekese maradt, és több lemezt is kiadtak. Artikulálatlan üvöltései és érthetetlen dalszövegei kiemelték a csapatot a szürkeségből. Az interjúk elől elzárkózik, csapattársaival sem hajlandó kommunikálni. Mindezt továbbra is betudja mindenki az énekesek különc szokásainak. 

Bonji Henken (az igazi - a szerk.) életpályája még meglepőbb fordulatot vett. Az árokból felkelvén, első felindulásában a szemben levő plébánia udvarán kötött ki, kissé szédülve és támolyogva. A plébános először betörőnek nézte, majd amikor az udvarra kirohant, hogy amazt elijessze, és annak csupán üveges, gyermeki tekintetével találkozott, melyben a megértés lángja egy cseppet sem látszott pislákolni, megtérni szándékozó bűnös lelket látott bele. Rögvest elvezette a templomba, hogy meggyóntassa, ám a delikvens egyre csak a madonna freskóit bámulta, már-már vallásos áhítattal.
A szakállas, hosszú hajú alak láttán, aki szótlanul és átszellemülten nézi megváltónk édesanyját, a papnak bekattant, hogy itt most egy vallástörténeti csoda is megeshetett. Mert mi van, ha maga Krisztus urunk jelent meg itt? Egy kicsit furcsa a ruhája, ez igaz, viszont ha ő maga Jézus, az mindent megmagyaráz. 
Azon nyomban elsietett hát, hogy a püspök úrral mindezt telefonon megbeszélje, és amazt áthívja a falusi plébániára. Nem kevés időbe telt az egyházi méltóság meggyőzése, de sikerrel járt. 
Épp csak Bonji nem tudta, hogy került erre a helyre, ahol egyedül hagyták, és még azt sem, kicsoda ő, így hát halkan tovasomfordált.
Szegény plébánost akkor cserélték le arra az újra, a régit pedig az elmegyógyintézetben kezelik azóta is.

Bonji a szomszédos faluig jutott, és másnap reggel a téeszben látott munkához. Egyszerűen utánozni kezdte a többieket, akik mellette serénykedtek. Erre érzett késztetést.
Kitüntették később szorgalmáért, mert ő az éjszakákat is átdolgozta. Ez azért történhetett, mert a repülőgép-alkatrész rossz helyen találta el, és a pihenésért felelős agyi központ is jókora ütést kapott. Bonji a következő három hónapban összesen három órát aludt, azt is tizenhárom részletben, és még mindig rendkívül tetterős volt. Hamarosan a téesz kiutalt neki egy szolgálati lakást, amit nagy nehezen elfogadott. Mivel senkivel sem beszélt, és nem nagyon tudták, ki ő, a közjegyző Kovács László néven állította ki neki a papírjait. 

Dr. Hamu Gábor közjegyző birkatürelemmel próbált verbális kapcsolatot létesíteni üveges tekintetű, éldolgozó ügyfelével. A végén már megadóan, rendkívül precízen artikulálva és szinte szótagolva beszélt hozzá.
"Ké-rem, bó-lint-son, vagy ráz-za a fe-jét!" 
Amaz ekkor ránézett. Dr. Hamu ezt jelnek vette.
"Szok-vá-nyos ne-ve van ön-nek? Gya-ko-ri?"
Bonji pislantott. Dr. Hamu ezt is jelnek vette.
Ezután Dr. Hamu felsorolta a szokványos vezeték- és keresztneveket. Bonji a Kovács név elhangzásakor tüsszentett, a László név hallatán megvakarta a szemöldökét. Dr. Hamu ezt jelnek vette. Az éldolgozó "elveszett" személyes iratait két héten belül pótolták. Személyi igazolványában egy véletlenszerűen generált születési dátumot is feltüntettek. 

Később, a téesz megszűnésekor létrejött káefté átvette az éldolgozót. A mai napig ugyanabban az üzemben dolgozik, a koncert napja óta folyamatosan, szabadnap nélkül. A káefté közben csődbe ment, és azóta még négy káefté alakult és ment csődbe. Bonji viszont kitart a munkája mellett. Nem is tehet mást, a repülőgép-alkatrész erről gondoskodott.
Esténként viszont újabban a kocsmában is felbukkan. Valószínűleg munkatársai sodorták bele a magateheteten éldolgozót a bűnbe.

Nemrégiben egy alkalommal üveges tekintetébe visszatért az élet. A televízióban épp egy német glam rock / trash metal zenekar újraalakulásáról volt híradás. Több zeneszámot is bejátszottak. Az énekesük, egy bizonyos Bonji Henken nagyon különc alak, nem volt hajlandó nyilatkozni. Állítólag zenésztársaival sem kommunikál.
Kovács László, az éldolgozó felállt a pulttól, és a tévékészülék elé sétált megbabonázva.
Száját - hosszú évtizedek óta először - szólásra nyitotta, s halkan, alig érthetően ennyit mondott:
"Scheiße!"

No comments:

Post a Comment

Minden kommentárt szívesen látok, olvasok, s ahogy időm engedi és amennyiben szükséges, megválaszolok.